Európa, a nyugati civilizáció bölcsője, egy új kampánnyal néz szembe a tudományos élet és az elitsajtó részéről: a fiataloknak azt tanítják, hogy a demokrácia nem része kulturális örökségünknek. A nyugati értelmiségi osztály – beleértve az egyetemeket, a médiát és a művészetet – ezzel lejáratja a saját felemelkedéséhez vezető értékeket.
Alvin Toffler több mint fél évszázaddal ezelőtt megjósolta: az új elit maga mögött hagyja a kemény munka és a család hagyományos polgári értékeit, és lecseréli azokat „esztétikai célok, önmegvalósítás és a határtalan hedonizmus” javára. Ha csendben maradunk, akkor az európai ’mi’ nem fog létezni többé, az európai kultúrának végleg leáldozik és eltűnik a lélektelenségben. Ha szeretnénk megmenteni az egyedülállóan nyitott civilizációnkat, meg kell állítanunk az értelmiség erőfeszítéseit a múltunk lejáratására és a jövőnk lerombolására.
A valaha egyetemi jelenségként számon tartott progresszív ideológiát ma már általános iskolásoknak tanítják, ami véglegesen átalakíthatja a politikát. Már most is látjuk egy új politikai generáció felemelkedését, akik nem veszik hasznát a nyugati politikai tradícióknak és kulturális értékeknek.
Az alapvető oktatás átpolitizálása, főleg az amerikai történelmet illetően, egyre észrevehetőbb az országban, de leginkább a liberális régiókban, mint New York és Minneapolis van jelen. A logika egyértelmű: ha nem ismerjük a demokrácia komplex örökségét, mint a szabadság és a szólásszabadság iránt érzett vágyat, akkor azt sem értjük meg, amikor ezek az értékek veszélybe kerülnek.
Mi sem szemléltethetné jobban az oktatási rendszer szélsőbalos, faji programját – megspékelve egy kis antikapitalista indoktrinációval – mint a „népismereti tanulmányok” tantárgy bevezetésének programtervezete az állami iskolákba. A népismereti tanulmányokat azoknak az amerikai középiskolásoknak szánják, akik az amerikai történelem alapjaival sincsenek tisztában. Ezek a diákok képtelenek megfelelni a legalacsonyabb elvárásoknak az angol nyelv és a matematika terén, ezért inkább akadémia zsargont taníttatnának velük, mint például: cisheteropatriarchy (egy szociopolitikai rendszer melyben a cisznemű heteroszexuális férfiak uralkodnak mindenki felett).
Az értelmiségi osztály a liberális demokrácia aláásásán munkálkodik. A következő években a technológia segítségével megváltoztathatjuk a véleményeket a környezetvédelemtől kezdve a faji és szexuális kisebbségekkel szembeni „nem tudatos elfogultságig”. Kína erőfeszítései a gondolatok irányítására és megfigyelésére, melyet néha amerikai technológiai cégek is támogatnak, bepillantást enged Európa, Ausztrália és Észak Amerika jövőjébe.
Még nincsenek hozzászólások