Az ellenzék vezető hírportálja, az Index, botrányként tálalta, hogy a veszprémi Lovassy Gimnáziumban megszüntették a gendersemleges WC-t. A téma ma még elvétve jelenik meg a mindennapokban, de készüljünk fel rá, hogy a következő években egyre hangosabb nemzetközi kampány lesz a nemzeti szuverenitás után a biológiai identitások tagadása mellett is.
Gender studies: nem tudomány, hanem a hegemónia védelmének új frontja. A liberálisok egyik legfőbb törekvése a közösség feltöredezése és a társadalom megosztása, ehhez ideális eszköz a tudománynak álcázott gender studies. A genderelmélet tagad mindent, ami emberi, így a biológiai nemek identitásképző erejét is, ezért az önjelölt társadalommérnökök létrehozták az osztályharc új frontját: a társadalmi nemeket. Az ideológiát pedig áltudományos mázzal leöntve piacra is dobták. Bár Nyugaton virágkorukat élik a társadalmi nemeket kutató tanszékek, mégis egyre nehezebb fenntartaniuk azt a látszatot, hogy valódi tudományról lenne szó. Egyre több korábbi genderszektás mondja ki az igazságot: valójában ez a mese sem szól másról, mint a hatalom, a hegemónia megszerzéséről.
Ebbe a sorba áll be Christopher Dummit gender-történész is. Vallomásában elismeri, hogy a gender-tudomány a hatalomról szól, és kizárólag a fantázián és hipotéziseken alapul. Dummit beismeri, hogy tudományos karrierje fő művét is annak a hipotézisnek a rabjaként írta meg, miszerint a nemi identitás nem több mint társadalmi konstrukció.
A legnagyobb gond azonban Dummit szerint nem a saját tévedése, hanem az, hogy a probléma rendszerszintű. Annak ellenére, hogy a genderelmélet létjogosultsága soha nem nyert tudományos bizonyítást, még a gender szak professzorai is meg vannak győződve annak tudományos szilárdságáról. Nem meglepő – írja Dummit -, hiszen saját paradigmájukba zárkóztak. A gender-kutatók kizárólag egymás munkáit olvassák és hivatkozzák, téves hipotéziseikre pedig mindig találnak egy-egy esettanulmányt, ami alátámasztja az érvelésüket. Miután pedig egyetemi akkreditációt szerzett az áltudomány, az aktivisták tudománynak álcázva könnyen eladhatóvá teszik ideológiájukat.
Magyarországon csak a CEU kapcsán volt eddig téma a gendertéma. Aztán szépen fokozatosan eljutottunk, hogy már nyíltan gendersemleges WC-ket követeljenek a közintézményekben. Nem lehetz a témát szőnyeg alá söpörni, a jobboldalnak be kell mutatni a társadalom számára, hogy miről szól a liberális kultúrharc újabb frontja és annak milyen következményei lesznek gyermekeink egészséges önképe és fejlődése szempontjáéból. Ha nem végezzük el a munkáét, maholnap madárijesztőnek öltözött drag queen fogja a mesét mondani az óvodásoknak. Fel kell tenni a kérdést minden magyar szülőnek, hogy biztosan ettől leszünk e fejlett nyugati ország a következő évtizedekben vagy csak szorongó és identitászavaros kamaszokat produkálunk.
Még nincsenek hozzászólások